B-BETON Bonyhádi KSE honlapja

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Bonyhádi siker a rangadón

B-BETON Bonyhádi KSE - MTK Törökbálint 76:72 (28-10, 53-39, 61-53, 76-72)

Az első és második helyen álló csapatok csaptak össze. A bonyhádi csarnok a feldobásig megtelt, nem csak bonyhádiakkal hanem vendégszurkolókkal is. Faragóék már a feldobás után komolyan vették a mérkőzést és 3 perc után 10-0 volt az állás, szerkezetben Morgen most alacsonyan kezdett és ez meg is hozta a várt eredményt, hiszen nagyon sok kosarat gyors indításból dobtunk, ebben a negyedben a védekezésben és támadásban is remekeltek Rutkaiék. Lukács megállíthatatlan volt, Faragó utolsó másodperces kosarát a Bonyhádi közönség tapsviharral köszönte meg.A második negyedre Molnár csapata felébredt és 3 perc alatt sikerült 10 pontot ledolgozniuk. Sajnos a védekezésünk nem volt olyan acélos ebben a negyedben és sokszor csak fault árán tudtuk megállítani Biharit, Wehnert és Szarvast, így hamar bónuszban voltunk, itt azért meg kell említeni, hogy a vendég csapat sokszor színészkedéssel próbált faultot kicsikarni amit a játékvezetők sajnos engedtek. Panta megirigyelve Faragó utolsó másodperces dobását egy 11 méteres triplával zárta a negyedet.A második félidőt küzdelmesen kezdte mind két csapat 3 perc alatt összesen csak 9 pont született. Wehner kiváló játékával és a mi gyenge védekezésünk által sikerült felzárkóznia az MTK-nak és 10 ponton belül volt a különbség. Ugyanúgy folytatódott a 4. negyed ahogy a 3. befejeződött, vagyis a Bonyhád kapkodva próbált érvényesülni ami nem sikerült, míg az MTK szép játékkal egyre inkább ledolgozta a különbséget. A 35. percnél átvették a vezetést Szarvas triplájával. Az utolsó percek izgalmasan teltek Pilu sikeres támadására nem tudott az MTK válaszolni így 4 ponttal ment a Bonyhád, Lukácsot fautolták aki sikeresen bedobta a 2 büntető így közte 6 pont majd egy gyors időkérés után sikerült egy közeli dobást értékesíteniük de a végeredmény: 76:72 a Bonyhádnak. Ezzel veretlenül vezetjük a tabellát!

A képet az MTK csapata készítette!

Bonyhád:Lukács: 28/18 pont 9 lepattanó, Faragó: 9 pont 6 kiharcolt fault, Jilling: 7 pont 4 gólpassz, Panta: 13/6 pont 10 lepattanó 4 kiharcolt fault, Rutkai: 3 pont, csere: Tömösváry: 6/3 pont, Lőrincz: 7 pont 5 kiharcolt fault, Pechár: 3/3 pont, Verli:-

 

Következik

 NB1B     kupa     felkészülés

Legutóbbi eredmények

 BKSE-MTK-Törökbálint
 
 MTK-Törökbálint-BKSE
 EKF-Eger-HÉSZ SE-BKSE
 BKSE-Bajai Bácska FKE
 Kecskemét-BKSE
84-50
 Salgótarjáni KSE-BKSE
 BKSE-Salgótarjáni KSE
 BKSE-EKF-Eger_HÉSZ SE
 Bajai Bácska FKE-BKSE
 BKSE-Kecskemét
 BKSE-SMAFC
 BKSE-TF-Budapest
 NB1B     kupa     felkészülés

Bonyhádi Kosárlabdázók Sportegyesülete
7150 Bomyhád Madách u.1.
Telefon/fax: 06-74/452-033
email: bonyhadikse@freemail.hu